Régészeti leletek tanúsítják, hogy a vidék a rézkori népek sűrűn lakott szálláshelye volt.
Az avar korból származó arany-leletek, főleg Bánfalva határának földvárként ismert részéből kerültek elő. Kazinczy Gábor szerint a honfoglalás előtt szláv népek lakták a vidéket, majd Bél, Őrs és Bors nemzetségekhez tartozó bánok telepedtek le. A Bél nemzetség sok tagja viselte a báni méltóságot, s ez minden bizonnyal hatással volt a patak, a völgy, a szomszéd település (Bánhorváti) nevének kialakulásában. A nyelvi, néprajzi hagyományok színezője volt a horvát telepesek hatása a XIII. században. A környék a honfoglalást követő első évszázadokban a királyi birtokhoz tartozott, később adományozás, csere vagy zálogbirtokként világi és egyházi feudális nagybirtok lett.
Régi árpád kori község, első okleveles adat a XII. századból található. 1194-től lakott hely, mint királyi őrhely fontos szerepet töltött be. Domokos bán öröklött birtoka volt, de III. Béla a borsodi vár kötelékéből kivéve Pélyt elcserélte „Nagybarcával”, és egyes írások szerint királyi kémlelőknek adta. Ekkor nevét Borcha, később Barcha, Parcha alakban írják. Mások szerint Erney bán fia, István öröklött földje volt, aki eladta Szuhai Albertnek. Ekkor, 1287-ben már két faluból áll (Barcz – Barcika– faluval azonosítják).
Majd 1317 és 1342 között Vilyam fiai János, László és Mihály vásárolták meg, amit a király is megerősített. Anonymus szerint az első adománybirtokosnak tekinthető Miskolc nemzetség Miskolc körül nyert nagy földet, s a XIII. században birtokolnak még Mezőcsát és Sajókaza vidékén, valamint a Bükkben. Mintegy 20 falu tűnik fel a nemzetség kezén. Ezek közül azonban 10 későbbi szerzeménynek tekinthető (Arló, Barca, Vadna stb.). A további feljegyzések egyértelműenBarcz nevet emlegetnek, majd a pápai tizedlajstromok Borch néven említik.
1554-ben a török teljesen felégette a községet, de a nép ismét felépítette. Az eddigi faházak helyett kőépületeket építettek. Hódoltsági terület volt – a budai basának fizették az adót, ami 60 Ft volt! -, de ehhez még sok mellékszolgáltatás is járult. Nem ismerték el a füleki bég uralmát. Szép román kori templomával együtt Nagybarca hamar a reformáció híve lett, már 1597-ben egyház, de csak leányegyház volt. 1598-ig a bánhorváti Református Egyház filiája volt. 1789-ben lett anyaegyház. Az 1790-es években Vadnának volt filiája. Református község ma is.
A török kiűzése után, 1686-ban a Bán-völgye német megszállás alá került, és a nép szenvedése még jobban fokozódott. 1687-ben a Szent Liga hadserege és az ehhez csatlakozó magyar katonák harcot indítottak a német zsarnokok ellen.
A XVIII. században a község az Egri Papnevelő Intézet birtoka volt – az egri káptalannak a kazai Kokasok révén -, s mint gazdasági hivatal létrehozta a kilenced és tized fizetését. A Bán-völgye paraszti népe 1771-ben az apátfalvi Holló Mátyás felhívására a szemináriumi birtokon fellázadt. A lázadást Spelényi lovasezredének ötödik százada verte le, akasztással és botbüntetéssel megtorolva.
Az 1848/49–es szabadságharcban többen részt vettek a községből. Az önkényuralom évei alatt katonákat szállásoltak el a községben. A közigazgatás és a tanítás nyelve a német lett. Az idegen elnyomás mellett súlyosbította a helyzetet, hogy 1831, 1866, 1872, 1876, 1897-ben hatalmas kolera-járvány, és 1806, 1813, 1841-1842-ben himlőjárvány pusztított.
(A Lázbérci-víztároló látképe)
A község régi -és középületeiről
A falu felé közeledve az első építmény, amely a szemünkbe tűnik, az a Református templomharangtornya. Ez a románkori Ref. templom a XIII. században épült. Eredetileg kőkerítéssel volt körülvéve. Homlokzata előtti tornyának 4 oldalán szép románkori ikerablakok, hegyes toronysisakja alatt pedig körülfutó, deszkázott folyosó volt. A szószék felett faragott, áttört korona ragyogott, ennek tetején fiát etető pelikán-madár volt kifaragva. Bár a templomot többször átalakították, 1808-ban újra kifestették famennyezetét és karzatát, 1903-tól azonban teljesen újjáépítették.
Ekkor eltűnt a románkori félköríves szentély és a torony románkori ikerablakai, a festett famennyezet, a szószék pelikán-madara. A torony is teljesen új. A mai templom egyszerű, szentély nélküli, négyszögletes épület, eltűnt az oldaltámfal és a kőkerítés. Középkori harangja (XV.sz.) megmaradt, mely 50 cm magas, 70 cm átmérőjű, felső részén gótikus betűkkel: „O REX GLORIE VENI CUM PACE” , vagyis: „Oh, dicsőség királya, jöjj el békességgel!” felirat fut háromszor körül. A balatoni római kat. és a kisgyőri ref. haranggal együtt, ez a három legrégebbi Borsod megyei harang.
(A kis cseh harang)
A templom közvetlen szomszédságában áll az Általános Iskola. Nagyszüleink idejében egy tantermes iskola volt, egy tanító tanított 70-80 gyereket I-VI. osztályig. Később Körzeti Iskola lett, igazgatásilag Bánhorvátihoz tartozott, azóta is oda járnak a felső tagozatosok. 1958 után két tantermet alakítottak ki, két tanító tanította az I-IV. osztályokat, összevonva. Az épület egy része 1972-ig tanítói lakás volt, ezután óvodát alakítottak ki, melyet 1991-ben bővítettek. 1996.szept.1-től az intézmény összevont Általános Iskola és Óvoda.
A település ún. utcás település: az út két oldalán sorakoznak a házak és a gazdasági épületeik, azokon túl pedig a „szalagtelkek” következtek. Ma már nem sok ilyen „porta” van a faluban. Eltűnt a malom épülete is.
A Malom: 1790-ben szerzett vízjogi engedélyt az akkori tulajdonos. Az utolsó telektulajdonos – néhai Agonás Lajos bácsi – elmondása szerint az ükapja 1894-ben vette meg a malmot. Ő hozta magával Gömör megyéből az akkori céhstatumot. A malmot a 600 m hosszú mesterséges árokba vezetett patak vize működtette. A malom az 1952-ig működött, mert ekkor a gátat felrobbantották. A malom „romjai” még ma is állnak.
Kisbarca története
Nagybarca községhez tartozik ma már Kisbarca is, Rákóczi utca néven. Kisbarcával szemben a községre eleinte nem alkalmazták a Nagybarca elnevezést, hanem csak Barcának nevezték.
A XII. században önálló község volt. Legrégebbi említése Kisbarch néven 1353-ban fordul elő. ABessenyei és Zolath család a földesura, mely Barcikán is birtokos, másik része a Rátold – nemzetségévolt. Tőlük kapta a Bélháromkuti Apátság 1485-ben.
A XVI. században a Darócziak is birtokosai, és Kis Barcya, Kysbarcza, Kys Barcyka, Kisbarchaalakban említik a nevét.
A török 1555-ben teljesen elpusztította a községet. A Balay – családon kívül a Senyei, Barczy, Darvas, zálogjogon a Barius (olasz eredetű), Négyesy, Ábrahám, Ragályi családok birtoka volt. Sokáig nem épült újjá. Később megnyílt a kőszénbánya, és bányászok települtek be. Ezután fellendült a kulturális élet (pl. női kézilabdacsapata volt).
A község felett a XV. század körül erősség, vár állt, de nyomai ma már nem látszanak.
Forrás:
Csikász Orsolya
„Van egy hely a Nap alatt…” című dolgozata (1996.)
