Magyar Falu Program Infóblokk

Köszöntjük Nagybarca község weboldalán!

Polgármesteri köszöntő


Nagybarca új honlapján szeretettel köszöntöm a látogatót. Településünk Észak-Borsodban, gyönyörű környezetben, a Bán völgye kapujában fekszik, nem messze a Bükk szépséges hegyvonulatától.


Majdnem ezer lelkes lakóhelyünk nagyon sok természeti és szellemi értéket őriz. A Bán-patak ezüstcsíkja, a falu felett őrködő Szeles-tető, amelyet árvalányhaj borít, az erdők, az egykori gazdag szőlőkultúra megmaradt része, a szántók tanúskodnak arról, hogy gazdagon áldott a település természeti javakban.


Szellemi örökségünk is bővelkedik kincsekben. A nagybarcai  református templom tornyában három harang lakik. A legöregebbet a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 2003-ban védetté nyilvánította. A harang az 1520-as években készült, rajta latin nyelvű felirat fut körbe: "O rex glorie veni cum pace", vagyis: "Ó dicsőség királya jöjj békével".

A nagybarcai gyülekezet lelkésze volt a XVIII. század legvégén Almási Balogh Mózes, akinek szolgálata alatt anyaegyházzá lett a nagybarcai református gyülekezet. Az általa írt dicséretet (284. dics.) ma is éneklik a református gyülekezetekben.


Fia, Dr. Almási Balogh Pál akadémikus, Kossuth és Széchenyi háziorvosa, az ózdi kórház névadója itt, Nagybarcán született.


Ugyancsak településünk szülötte Kecskési Tollas Tibor költő, újságíró, az 56-os emigráció egyik vezéralakja, a „Nemzetőr” alapító főszerkesztője. 1997-ben hunyt el, a barcai temetőben nyugszik, emlékét életútját bemutató Emlékház őrzi, és évente megrendezésre kerülő szavalóverseny.


Értékeinket vigyázzuk, szeretnénk őket megmutatni, településünket pedig olyanná tenni, ahol nyugodt, békés körülmények között, méltó környezetben nőhetnek fel nemzedékek.


Új honlapunkon megtalál az idelátogató minden információt, amely múltunkat, jelenünket, terveinket érinti, bemutatjuk látnivalóinkat, önkormányzatunkat, intézményeinket, civil társadalmunkat. Élő, interaktív kapcsolatban lehet velünk.


Remélem kedvet kap, miután a világhálón megkeresett minket ahhoz is, hogy személyesen üdvözölhessük Nagybarcán. Az élmények és látnivalók mellé a barcai pincesoron egy pohár finom bor várja Önt is!


Isten áldja meg!                                                                                                                                                         


Vadnai Zoltán Géza

polgármester-református lelkész