Régészeti leletek tanúsítják, hogy a vidék a rézkori népek sűrűn lakott szálláshelye volt. Az avar korból származó arany-leletek, főleg Bánfalva határának földvárként ismert részéből kerültek elő. Kazinczy Gábor szerint a honfoglalás előtt szláv népek lakták a vidéket, majd Bél, Őrs és Bors nemzetségekhez tartozó bánok telepedtek le. A Bél nemzetség sok tagja viselte a báni méltóságot, s ez minden bizonnyal hatással volt a patak, a völgy, a szomszéd település (Bánhorváti) nevének kialakulásában. A nyelvi, néprajzi hagyományok színezője volt a horvát telepesek hatása a XIII. században. A környék a honfoglalást követő első évszázadokban a királyi birtokhoz tartozott, később adományozás, csere vagy zálogbirtokként világi és egyházi feudális nagybirtok lett.

Régi árpád kori község, első okleveles adat a XII. századból található. 1194-től lakott hely, mint királyi őrhely fontos szerepet töltött be. Domokos bán öröklött birtoka volt, de III. Béla a borsodi vár kötelékéből kivéve Pélyt elcserélte "Nagybarcával", és egyes írások szerint királyi kémlelőknek adta. Ekkor nevét Borcha, később Barcha, Parcha alakban írják. Mások szerint Erney bán fia, István öröklött földje volt, aki eladta Szuhai Albertnek. Ekkor, 1287-ben már két faluból áll (Barcz – Barcika– faluval azonosítják). Majd 1317 és 1342 között Vilyam fiai János, László és Mihály vásárolták meg, amit a király is megerősített. Anonymus szerint az első adománybirtokosnak tekinthető Miskolc nemzetség Miskolc körül nyert nagy földet, s a XIII. században birtokolnak még Mezőcsát és Sajókaza vidékén, valamint a Bükkben. Mintegy 20 falu tűnik fel a nemzetség kezén. Ezek közül azonban 10 későbbi szerzeménynek tekinthető (Arló, Barca, Vadna stb.). A további feljegyzések egyértelműenBarcz nevet emlegetnek, majd a pápai tizedlajstromok Borch néven említik.

A XIV. században a Ballai-család birtoka, de házasság révén a Hangácsiak és Finkeiek is birtokrészeket kapnak. A Ballai-család a következő században is birtokos, és nagy szerepet játszik a község történetében, melynek neve lassan kezd kialakulni.

A XVI. század elején nevét Nagh Barcza alakban találjuk, de megmarad a régi Barcza név is. Leányágon a Dobó- család is birtokosa lesz. Ebben az időszakban a községek összeírását rendeli el a hatóság. Ekkor nevét Nagy Barcya, Nagybarcza, Nag Barcya, Nag Barcha, Nagbarcza, Nagy Barcza formában írják. Ekkor már teljesen kialakult névvel van dolgunk, melynek keletkezésében jelentős szerepet tulajdonítanak a Ballai - családnak. Házasság folytán nemsokára a vagyon igen feldarabolódott. A XVII. századbeli földesurak közül a Vetési, Berentey, Bizáki, Puky s a Pukyak révén a Zákány és Hartyáni családok tűnnek ki, a későbbiek közül pedig a Bernáth, Máriássy, Urai és Pécsy családokat említhetjük. Az Uraiak az 1700-as évek végén kerülhettek ide, és valószínűleg ekkorépítették a kastélyt, mely a Szeles-aljában állt. A legutolsó ősi tulajdonosa Urai Uray Mihály, Magyar Királyi Pénzügyi Biztos volt, aki az 1920-as évek elején meghalt. Ekkor a kastélyt három család vette meg, majd a front idején az épületet lerombolták.

A képen baloldalt a kastély egy része látható

1554-ben a török teljesen felégette a községet, de a nép ismét felépítette. Az eddigi faházak helyett kőépületeket építettek. Hódoltsági terület volt - a budai basának fizették az adót, ami 60 Ft volt! -, de ehhez még sok mellékszolgáltatás is járult. Nem ismerték el a füleki bég uralmát. Szép román kori templomával együtt Nagybarca hamar a reformáció híve lett, már 1597-ben egyház, de csak leányegyház volt. 1598-ig a bánhorváti Református Egyház filiája volt. 1789-ben lett anyaegyház. Az 1790-es években Vadnának volt filiája. Református község ma is.

A török kiűzése után, 1686-ban a Bán-völgye német megszállás alá került, és a nép szenvedése még jobban fokozódott. 1687-ben a Szent Liga hadserege és az ehhez csatlakozó magyar katonák harcot indítottak a német zsarnokok ellen.

A XVIII. században a község az Egri Papnevelő Intézet birtoka volt - az egri káptalannak a kazai Kokasok révén -, s mint gazdasági hivatal létrehozta a kilenced és tized fizetését. A Bán-völgye paraszti népe 1771-ben az apátfalvi Holló Mátyás felhívására a szemináriumi birtokon fellázadt. A lázadást Spelényi lovasezredének ötödik százada verte le, akasztással és botbüntetéssel megtorolva.

Az 1848/49–es szabadságharcban többen részt vettek a községből. Az önkényuralom évei alatt katonákat szállásoltak el a községben. A közigazgatás és a tanítás nyelve a német lett. Az idegen elnyomás mellett súlyosbította a helyzetet, hogy 1831, 1866, 1872, 1876, 1897-ben hatalmas kolera-járvány, és 1806, 1813, 1841-1842-ben himlőjárvány pusztított.

Régi utca részlet Vadnáról jövet

A II. világháborúban sokan vettek részt. 39 katona vonult be, hősi halált halt 11, hadirokkant lett 6. A lakosok a nehéz napokat a pincékben vészelték át.

1907-ben kőszénbányát nyitottak a völgyben a Salgótarjáni Részvénytársaságok. Létrejött azAnnyok Károly és Társa Kőszénbánya- Vállalat, majd az Egyesült Szénbányák Rt.Nagybarca (1939-ben még működött).

1905. március 31-én hoztak határozatot a község új nevéről:

„Körjegyző előadja az 1898. évi IV.t.cz.4.§-a értelmében a község és egyéb hely nevek törzskönyvezése a vármegye területén most van rendezés alatt. Kéri a képviselőtestületet, hogy a bemutatott íveken feltüntetett bizottsági megállapodásokhoz képest a község nevét egy szóba írva "Nagybarcza", a hozzátartozó pusztát pedig szintén egy szóba írva "Kisbarcza puszta" néven törzskönyvezés végett fogadja el.

14/kgy.

A képviselőtestület az előterjesztett indítvány alapján egyhangú határozattal kimondja, hogy a község nevét "Nagybarcza", a hozzá tartozó pusztát pedig "Kisbarcza" elnevezéssel kívánja törzskönyveztetni, mert mint hajdani község ugyanez néven szerepel mint hajdani puszta és kilátás van rá, hogy e nevét örök időkre meg is tartja.”

1930-ban helyben működő áramfejlesztő segítségével megkezdődik a villamosítás, majd 1939-ben a barcikai villanytelep vezetékére kapcsolták.

Az 1941-es adatok szerint: lakóházak összesen: 191, földszintes: 190. Vízvezetékkel ellátva: 0. Villannyal ellátva: 57, rádiókészülékek száma: 7, lakások száma: 264.

A község a sajószentpéteri járásban fekszik. Körzeti orvos, gyógyszertár Bánhorváton van, szülésznő a községben. Iskolája az egy tanerős Református Iskola. Egyháza Református Anyaegyház. Kulturális intézménye a mezőgazdasági szakkönyvtár és a Levente-egyesület. Kulturális megmozdulások, előadások az iskolában voltak. Vasútállomása Vadna (2.5 km), a községben vízimalom működött.

A Bán-völgyében - így Nagybarca határában is - a szőlőkultúra a középkorban is fejlett volt. Dr. Fényes Elek közlése szerint aszúbort is szüreteltek ezen a vidéken. Az 1880-as nagy filoxéra járvány idején a Bánvölgyében is kipusztult a szőlőkultúra. Csizmadia Jenő bánhorváti ref. lelkész irányításával megindult a szőlő újratelepítése.

1962-ben Dobosy László földvár v. várkastély nyomainak keresésére indult a községben, több kutató említése alapján. Fényes Elek a falu feletti régi várkastély romjait említi. Borovszky Samu azt állítja, hogy szláv földvár nyomai találhatók a faluban. Gerő László olyan várat feltételez, ahol alapfalak maradtak meg. Ezek ismeretében indult el Dobosy László. Az adatközlők szerint a falutól ÉNY-ra közvetlenül a kertek mögött emelkedő Szeles-tetőn volt valamikor egy földvár. Régen a völgy aljában, borospince ásása közben egy alagutat találtak, mely a hegy belseje felé vezetett – egy szakaszán lépcső is haladt lefelé -, de be volt omolva, így nem lehetett tovább kutatni. A helyszín bejárásakor Dobosy semmilyen erődítést v. talajelszíneződés nyomait nem találta a nagy részben szőlővel beültetett hegyen.

Az 1950-es években megindult a gazdasági, kulturális fejlődés. A lakosság egy része a kőszénbányában dolgozott, másik része földműveléssel foglalkozott.

1960-ban megkezdődött a Termelőszövetkezet szervezése. 1961.jan.30-án megalakult a Dózsa György Nagybarcai TSZ, majd 1970.jan.1-jén Bánvölgye MGTSZ néven egyesült a bánhorváti és nagybarcai TSZ. A TSZ központja Nagybarca volt.

1960-ban még önálló tanácsi község volt 29 taggal, és 5 fő VB taggal működött. A putnoki járáshoz tartozott. Lakóinak száma: 1100 fő volt.

1966.szept.1-től megalakult a Bánhorváti-Nagybarca Községi Közös Tanács, mely 36 fővel (Bh.:22, Nb.:14 fő) működött. 1970-ben az ózdi járáshoz tartozott a község. Lakóinak száma: 1120 fő volt.

A Művelődési Otthont 1965-ben adták át.

Az 1979-es népszámlálás adatai szerint a lakók száma 1044 fő volt.

A község határában az 1920-as évektől működő kőszénbányát 1967-ben zárták be. Később a Nagybarca-Vadna bányavasút sínjeit is felszedték. A vasútnak egyetlen nyoma található, a maiBagolyvár néven ismert hídmaradvány. Az akkori bányavasút vonala a Bán-patak mellett futott a kisbarcai bányaközponttól a vadnai állomásig. Az akkori időben több bányát is megnyitottak, mint pl. a Szalonkai és a Tanya melletti Tűzkőnek nevezett oldalon, de nyersanyag hiánya miatt bezárták. Így a lakosság jelentős része Kazincbarcika különböző üzemeiben és a TSZ által létrehozott üzemekben dolgozott.

1965-től, az új Művelődési Otthon átadása után - melyhez a lakosság jelentős társadalmi munkával járult hozzá -, az Ált. Iskolát és a Postát is felújították. Könyvtár, Óvoda létesült. Új üzletház is épült. Új utcasorok, új utak, új járdák épültek az utóbbi 3 évtizedben. A Lázbérci-Víztározómegépítésével a község lakossága vezetékes ivóvízhez jutott (az 1960-as években).

A Lázbérci-víztároló látképe

A templom renoválásakor és az iskola építésénél sok csontot találtak.

Községünk a palóc nyelvjárási terület keleti részén fekszik.

Főleg Bánhorváti község idősebb lakói a nagybarcaiakat viccesen „pirítósok” néven emlegetik. 

A község régi -és középületeiről

A falu felé közeledve az első építmény, amely a szemünkbe tűnik, az a Református templomharangtornya. Ez a románkori Ref. templom a XIII. században épült. Eredetileg kőkerítéssel volt körülvéve. Homlokzata előtti tornyának 4 oldalán szép románkori ikerablakok, hegyes toronysisakja alatt pedig körülfutó, deszkázott folyosó volt. A szószék felett faragott, áttört korona ragyogott, ennek tetején fiát etető pelikán-madár volt kifaragva. Bár a templomot többször átalakították, 1808-ban újra kifestették famennyezetét és karzatát, 1903-tól azonban teljesen újjáépítették.

Ekkor eltűnt a románkori félköríves szentély és a torony románkori ikerablakai, a festett famennyezet, a szószék pelikán-madara. A torony is teljesen új. A mai templom egyszerű, szentély nélküli, négyszögletes épület, eltűnt az oldaltámfal és a kőkerítés. Középkori harangja (XV.sz.) megmaradt, mely 50 cm magas, 70 cm átmérőjű, felső részén gótikus betűkkel: „O REX GLORIE VENI CUM PACE” , vagyis: „Oh, dicsőség királya, jöjj el békességgel!” felirat fut háromszor körül. A balatoni római kat. és a kisgyőri ref. haranggal együtt, ez a három legrégebbi Borsod megyei harang.

A kis cseh harang

A templom közvetlen szomszédságában áll az Általános Iskola. Nagyszüleink idejében egy tantermes iskola volt, egy tanító tanított 70-80 gyereket I-VI. osztályig. Később Körzeti Iskola lett, igazgatásilag Bánhorvátihoz tartozott, azóta is oda járnak a felső tagozatosok. 1958 után két tantermet alakítottak ki, két tanító tanította az I-IV. osztályokat, összevonva. Az épület egy része 1972-ig tanítói lakás volt, ezután óvodát alakítottak ki, melyet 1991-ben bővítettek. 1996.szept.1-től az intézmény összevont Általános Iskola és Óvoda.

A település ún. utcás település: az út két oldalán sorakoznak a házak és a gazdasági épületeik, azokon túl pedig a „szalagtelkek” következtek. Ma már nem sok ilyen „porta” van a faluban. Eltűnt a malom épülete is.

A Malom: 1790-ben szerzett vízjogi engedélyt az akkori tulajdonos. Az utolsó telektulajdonos - néhaiAgonás Lajos bácsi - elmondása szerint az ükapja 1894-ben vette meg a malmot. Ő hozta magával Gömör megyéből az akkori céhstatumot. A malmot a 600 m hosszú mesterséges árokba vezetett patak vize működtette. A malom az 1952-ig működött, mert ekkor a gátat felrobbantották. A malom „romjai” még ma is állnak.

Kisbarca története

Nagybarca községhez tartozik ma már Kisbarca is, Rákóczi utca néven. Kisbarcával szemben a községre eleinte nem alkalmazták a Nagybarca elnevezést, hanem csak Barcának nevezték.

A XII. században önálló község volt. Legrégebbi említése Kisbarch néven 1353-ban fordul elő. ABessenyei és Zolath család a földesura, mely Barcikán is birtokos, másik része a Rátold - nemzetségévolt. Tőlük kapta a Bélháromkuti Apátság 1485-ben. 

A XVI. században a Darócziak is birtokosai, és Kis Barcya, Kysbarcza, Kys Barcyka, Kisbarchaalakban említik a nevét. 

A török 1555-ben teljesen elpusztította a községet. A Balay - családon kívül a Senyei, Barczy, Darvas, zálogjogon a Barius (olasz eredetű), Négyesy, Ábrahám, Ragályi családok birtoka volt. Sokáig nem épült újjá. Később megnyílt a kőszénbánya, és bányászok települtek be. Ezután fellendült a kulturális élet (pl. női kézilabdacsapata volt).

A község felett a XV. század körül erősség, vár állt, de nyomai ma már nem látszanak.