Magyar Falu Program Infóblokk

Köszöntjük Nagybarca község weboldalán!

Szavalóverseny

A költő halálának évében verseinek, költészetének megismertetésére szavalóversenyt rendeztünk. Ezt követően minden év decemberében sort került erre az eseményre. Ezzel állítunk emléket községünk szülöttének, a kiváló költőnek, hazafinak, az ’56-os emigráció egyik vezéralakjának.
A versenyeken a környékbeli középiskolák diákjain kívül Erdélyből és Felvidékről is szerepeltek diákok. A környező általános iskolák felsőbb éveseinek verskedvelő képviselőit is meghívjuk a döntőre.
A versmondó-versenyt a kezdetektől követi-támogatja - a döntő zsűri-elnökeként több alkalommal erőt adva a folytatáshoz - Lezsák Sándor Alelnök Úr, aki nagy tisztelője Tollas Tibor költészetének.
Zsűritagként minden évben részt vesz a rendezvényen a Megyei Önkormányzat egy képviselője, költők, színészek, a költő özvegye, neves meghívottak értékelik a versmondók előadását.
A versengés előtt műsorral köszöntjük a versenyzőket, kísérőket, érdeklődőket. Részükre minden alkalommal szerény vendéglátást is biztosítunk.
A Tollas Tibor költő emlékének megőrzésére, költészetének bemutatására szervezett Szavalóverseny 2016-ban a huszadik évéhez ért. A jubileumi ünnepséget összekötöttük az 56-os Forradalom és Szabadságharc 60. évfordulójára történő emlékezéssel, hiszen a költő részvevője volt az eseményeknek, illetve az emigráció vezetője, szellemi összetartója volt 40 éven keresztül. Haláláig a Münchenben megjelenő Nemzetőr újság főszerkesztője volt.
A rendezvény folyamatos szervezését és Tollas Tibor emlékének fenntartását, munkásságának bemutatását az emlékére 1997-ben létrehozott alapítvány vállalta magára. Ez a fő célkitűzése.

Galéria