"A"
TÍPUSÚ PÁLYÁZATI KIÍRÁS
Nagybarca Községi Önkormányzat az Emberi
Erőforrások Minisztériumával együttműködve, az 51/2007. (III. 26.)
Kormányrendelet alapján
ezennel kiírja a 2017. évre
a
felsőoktatási hallgatók számára
a 2016/2017. tanév második és a 2017/2018.
tanév első félévére vonatkozóan,
összhangban
§ a nemzeti
felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény
§ a
felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes
térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Korm. rendelet
§ a Nemzeti
Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai
felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény
§ a Nemzeti
Közszolgálati Egyetemről, valamint a közigazgatási, rendészeti és katonai
felsőoktatásról szóló 2011. évi CXXXII. törvény egyes rendelkezéseinek
végrehajtásáról szóló 363/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet
§ a szociális
igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény
§ az
államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.)
§ az
államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.)
Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.)
§ Magyarország
helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény
§ a
polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi
LXVI. törvény
vonatkozó rendelkezéseivel.
1. A
pályázat célja
A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati
Ösztöndíjrendszer (a továbbiakban: Bursa Hungarica Ösztöndíjrendszer) célja az
esélyteremtés érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok
felsőoktatásban való részvételének támogatása. A Bursa Hungarica
Ösztöndíjrendszer többszintű támogatási rendszer, amelynek pénzügyi fedezeteként
három forrás szolgál: a települési önkormányzatok által nyújtott támogatás, a
megyei önkormányzatok által nyújtott támogatás és a felsőoktatási intézményi
támogatás. Az ösztöndíjpályázattal kapcsolatos adatbázis-kezelői, koordinációs,
a települési és megyei ösztöndíjjal kapcsolatos pénzkezelési feladatokat az
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (a továbbiakban: Támogatáskezelő) végzi, míg
az elbírálási feladatokat az ösztöndíjpályázathoz csatlakozó települési és
megyei önkormányzatok látják el.
A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer
jogszabályi hátteréül a felsőoktatásban
részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről
szóló 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet és a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011.
évi CCIV. törvény szolgál.
A
Bursa Hungarica Ösztöndíjban az 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet 18. § (2)
bekezdése alapján kizárólag a települési önkormányzat területén állandó
lakóhellyel (a továbbiakban: lakóhely) rendelkezők részesülhetnek. [A
Kormányrendelet „állandó lakóhely” fogalma a polgárok személyi adatainak és
lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény „lakóhely”
fogalmának feleltethető meg, amelyet a pályázó a lakcímkártyájával tud
igazolni.]
Az ösztöndíjpályázatra
azok a települési önkormányzat területén lakóhellyel rendelkező, hátrányos
szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek, akik
felsőoktatási intézményben (felsőoktatási hallgatói jogviszony keretében) teljes
idejű (nappali munkarend), alapfokozatot és szakképzettséget eredményező
alapképzésben, mesterfokozatot és szakképzettséget eredményező mesterképzésben,
osztatlan képzésben vagy felsőfokú,
illetve felsőoktatási szakképzésben folytatják tanulmányaikat.
Az
ösztöndíjra pályázhatnak a 2016 szeptemberében felsőoktatási tanulmányaik
utolsó évét megkezdő hallgatók is. Amennyiben az ösztöndíjas hallgatói
jogviszonya 2017 őszén már nem áll fenn, úgy a 2017/2018. tanév első félévére
eső ösztöndíj már nem kerül folyósításra.
Az ösztöndíjra pályázatot nyújthatnak be azok a
hallgatók is, akiknek a hallgatói jogviszonya a felsőoktatási intézményben a
pályázás időpontjában szünetel. Az ösztöndíj folyósításának feltétele, hogy a
2016/2017. tanév második félévére a beiratkozott hallgató aktív hallgatói
jogviszonnyal rendelkezzen.
Nem
részesülhet ösztöndíjban az a pályázó, aki:
- a Magyar Honvédség és a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos
és szerződéses állományú hallgatója
- doktori (PhD) képzésben vesz részt
-
kizárólag külföldi intézménnyel áll hallgatói
jogviszonyban.
Az ösztöndíjat minden
pályázati fordulóban újra kell pályázni.
A pályázatbeadáshoz a Bursa Hungarica
Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerében (a továbbiakban:
EPER-Bursa rendszer) egyszeri pályázói regisztráció szükséges, melynek elérése:
https://bursa.emet.hu/paly/palybelep.aspx
Azok a pályázók, akik a korábbi pályázati években
regisztráltak a rendszerben, már nem regisztrálhatnak újra, ők a meglévő
felhasználónév és jelszó birtokában léphetnek be az EPER-Bursa rendszerbe.
Amennyiben jelszavukat elfelejtették, az Elfelejtett
jelszó funkcióval kérhetnek új jelszót. A pályázói regisztrációt vagy a
belépést követően lehetséges a pályázati adatok rögzítése a csatlakozott
önkormányzatok pályázói részére. A pályázati űrlapot minden évben újra ki
kell tölteni! A személyes és pályázati adatok ellenőrzését, rögzítését követően
a pályázati űrlapot kinyomtatva és aláírva a települési önkormányzatnál
kell benyújtaniuk a pályázóknak. A pályázat csak a pályázati kiírásban
meghatározott csatolandó mellékletekkel együtt érvényes. A pályázati kiírásban
meghatározott valamely melléklet hiányában a pályázat formai hibásnak minősül.
A benyújtott pályázatok befogadását az önkormányzat köteles az EPER-Bursa
rendszerben igazolni. A nem befogadott pályázatok a bírálatban nem vesznek
részt.
A pályázat rögzítésének
és az önkormányzathoz történő benyújtásának
határideje: 2016.
november 8.
A pályázatot az
EPER-Bursa rendszerben kitöltve, véglegesítve, onnan kinyomtatva, aláírva a
lakóhely szerint illetékes települési önkormányzat polgármesteri hivatalánál
kell benyújtani.
A
pályázat kötelező mellékletei:
a) A felsőoktatási intézmény által
kitöltött eredeti hallgatói jogviszony-igazolás a 2016/2017. tanév első
félévéről.
Amennyiben a pályázó egy
időben több felsőoktatási intézménnyel is hallgatói jogviszonyban áll,
pályázatában csak azt a felsőoktatási intézményt kell megneveznie, amellyel
elsőként létesített hallgatói jogviszonyt. A felsőoktatási intézmények
szerződése alapján folyó, közösen meghirdetett – egyik szakon nem hitéleti, a
másik szakon hitoktató, illetve hittanár – kétszakos képzés esetében a hallgató
az állami felsőoktatási intézményt köteles megnevezni.
b) Igazolás
a pályázó és a pályázóval egy háztartásban élők egy főre jutó havi nettó
jövedelméről.
c) A szociális rászorultság igazolására az
alábbi okiratok:
- . . .
A további mellékleteket az elbíráló települési
önkormányzat határozza meg.
A pályázati űrlap csak a fent meghatározott
kötelező mellékletekkel együtt érvényes, valamely melléklet hiányában a
pályázat formai hibásnak minősül.
Egy háztartásban élők: a pályázó lakóhelye szerinti lakásban életvitelszerűen
együttlakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező
személyek.
Jövedelem:
A szociális
igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 4. § (1)
bekezdés a) pontja alapján az elismert
költségekkel és a befizetési kötelezettséggel csökkentett
- a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény
szerint meghatározott, belföldről vagy külföldről származó - megszerzett -
vagyoni érték (bevétel), ideértve a jövedelemként figyelembe nem vett bevételt
és az adómentes jövedelmet is, és
- az a bevétel, amely után az egyszerűsített vállalkozói
adóról, a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
szóló törvény, vagy az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló
törvény szerint adót, illetve hozzájárulást kell fizetni.
Elismert költségnek minősül
a személyi jövedelemadóról szóló törvényben elismert költség, valamint a
fizetett tartásdíj. Ha a magánszemély az egyszerűsített vállalkozói adó vagy
egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás alapjául szolgáló bevételt szerez,
a bevétel csökkenthető a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint
elismert költségnek minősülő igazolt kiadásokkal, ennek hiányában a bevétel
40%-ával. Ha a mezőgazdasági őstermelő adóévi őstermelésből származó bevétele
nem több a kistermelés értékhatáránál (illetve ha részére támogatást
folyósítottak, annak a folyósított támogatással növelt összegénél), akkor a
bevétel csökkenthető az igazolt költségekkel, továbbá a bevétel 40%-ának
megfelelő összeggel, vagy a bevétel 85%-ának, illetőleg állattenyésztés esetén
94%-ának megfelelő összeggel.
Befizetési kötelezettségnek minősül a személyi jövedelemadó, az egyszerűsített
vállalkozási adó, a magánszemélyt terhelő egyszerűsített közteherviselési
hozzájárulás, egészségbiztosítási hozzájárulás és járulék, egészségügyi
szolgáltatási járulék, nyugdíjjárulék, nyugdíjbiztosítási járulék,
magán-nyugdíjpénztári tagdíj és munkavállalói járulék.
Nem minősül jövedelemnek
a) a rendkívüli települési támogatás, a
lakásfenntartási támogatás, az adósságcsökkentési támogatás, valamint a
lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez, a gyógyszerkiadások
viseléséhez és a lakhatási kiadásokhoz kapcsolódó hátralékot felhalmozó
személyek részére nyújtott települési támogatás,
b) a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, a
gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény
(a továbbiakban: Gyvt.) 20/A. §-a szerinti pénzbeli támogatás, a Gyvt. 20/B.
§-ának (4)-(5) bekezdése szerinti pótlék, a nevelőszülők számára fizetett nevelési
díj és külön ellátmány,
c) az anyasági támogatás,
d) a tizenharmadik havi nyugdíj és a szépkorúak
jubileumi juttatása,
e) a személyes gondoskodásért fizetendő
személyi térítési díj megállapítása kivételével a súlyos mozgáskorlátozott
személyek pénzbeli közlekedési kedvezményei, a vakok személyi járadéka és a
fogyatékossági támogatás,
f) a fogadó szervezet által az önkéntesnek
külön törvény alapján biztosított juttatás,
g) az alkalmi munkavállalói könyvvel történő
munkavégzésnek, az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény alapján
történő munkavégzésnek, valamint a természetes személyek között az
adórendszeren kívüli keresettel járó foglalkoztatásra vonatkozó rendelkezések
alapján háztartási munkára létesített munkavégzésre irányuló jogviszony keretében
történő munkavégzésnek (a továbbiakban: háztartási munka) a havi ellenértéke,
h) a házi segítségnyújtás keretében társadalmi
gondozásért kapott tiszteletdíj,
i) az energiafelhasználáshoz nyújtott
támogatás,
j) a szociális szövetkezet (ide nem értve az
iskolaszövetkezetet) tagja által a szövetkezetben végzett tevékenység
ellenértékeként megszerzett, a személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján
adómentes bevétel.
4. Adatkezelés
A pályázó pályázata
benyújtásával büntetőjogi felelősséget vállal azért, hogy az EPER-Bursa
rendszerben rögzített, a pályázati űrlapon és mellékleteiben az általa
feltüntetett adatok a valóságnak megfelelnek. Tudomásul veszi, hogy amennyiben
a pályázati űrlapon és mellékleteiben nem a valóságnak megfelelő adatokat tüntet
fel, úgy a Bursa Hungarica Ösztöndíjrendszerből pályázata kizárható, a megítélt
támogatás visszavonható.
A
pályázó pályázata benyújtásával
a) hozzájárul ahhoz, hogy a pályázati űrlapon
rögzített személyes adatait a pályázatot kiíró települési önkormányzat
nyilvántartásba vegye és azokat a megyei önkormányzat és a Támogatáskezelő
részére – kizárólag az ösztöndíjpályázat lebonyolítása és a támogatásra való
jogosultság ellenőrzése céljából – átadja, illetőleg az ösztöndíj időtartama
alatt maga kezelje;
b)
hozzájárul ahhoz, hogy a Támogatáskezelő személyes adatait az ösztöndíjpályázat
lebonyolítása és a támogatásra való jogosultság ellenőrzése céljából az
ösztöndíj időtartama alatt kezelje;
c) hozzájárul ahhoz, hogy a felsőoktatási intézmény
hallgatói jogviszonyáról a Támogatáskezelőnek, illetve a támogató
önkormányzatnak tájékoztatást nyújtson;
d) hozzájárul
továbbá a pályázáskor rendelkezésre bocsátott személyes adatainak az azonosítás
célja érdekében szükséges mértékben történő kezeléséhez és az ösztöndíjpályázat
lebonyolítása, valamint a támogatásra való jogosultság ellenőrzése céljából
történő továbbításához.
5. A
pályázat elbírálása
A beérkezett pályázatokat az illetékes
települési önkormányzat bírálja el 2016. december 8-ig:
a) az elbíráló önkormányzat a pályázókat
hiánypótlásra szólíthatja fel a formai ellenőrzés és az elbírálás során, az
önkormányzat által meghatározott határidőben, amely azonban nem lépheti túl a
pályázatok önkormányzati elbírálási határidejét. Az önkormányzat hiánypótlást
csak olyan dokumentumokra kérhet be, amelyeket a pályázati kiírásban
feltüntetett. A hiánypótlási határidő: ….. nap;
b) az
ösztöndíj elbírálása kizárólag szociális rászorultság alapján, a pályázó
tanulmányi eredményétől függetlenül történik. Az elutasítás indoklásaként nem
jelölhetők meg olyan okok, amelyeket a formai ellenőrzés vizsgál és azon
megfelelőként lettek megjelölve;
c) az
EPER-Bursa rendszerben nem rögzített, nem a rendszerből nyomtatott pályázati
űrlapon, határidőn túl benyújtott, vagy formailag nem megfelelő pályázatokat a
bírálatból kizárja, és kizárását írásban indokolja;
d)
minden, határidőn belül benyújtott, formailag megfelelő pályázatot érdemben
elbírál, és döntését írásban indokolja;
e) csak
az önkormányzat területén lakóhellyel rendelkező pályázókat részesítheti
támogatásban;
f) az
elbírálás során korra, fajra, nemre, bőrszínre, felekezeti vagy világnézeti
hovatartozásra, tanulmányi eredményre tekintet nélkül, kizárólag a pályázó
szociális rászorultságának objektív vizsgálata alapján járhat el.
A pályázó az elbíráló szerv döntése ellen
fellebbezéssel nem élhet, a pályázati döntés ellen érdemben nincs helye
jogorvoslatnak.
A megítélt ösztöndíjat az önkormányzat visszavonhatja abban az esetben
is, ha az ösztöndíjas elköltözik a települési önkormányzat területéről. A
települési önkormányzat ebben az esetben határozatban rendelkezik a támogatás
visszavonásáról. A határozat csak a meghozatalát követő tanulmányi félévtől
ható hatállyal hozható meg.
6.
Értesítés a pályázati döntésről
A települési
önkormányzat a meghozott döntéséről és annak indokáról 2016. december 12-ig az
EPER-Bursa rendszeren keresztül elektronikusan vagy postai úton küldött levélben
értesíti a pályázókat.
A Támogatáskezelő az önkormányzati döntési
listák érkeztetését követően 2017. január 20-ig értesíti a települési
önkormányzatok által nem támogatott pályázókat az önkormányzati döntésről az EPER-Bursa rendszeren keresztül.
A Támogatáskezelő az
elbírálás ellenőrzését és az intézményi ösztöndíjrészek megállapítását követően
2017. március 17-ig az EPER-Bursa rendszeren keresztül értesíti a települési
önkormányzat által támogatásban részesített pályázókat a Bursa Hungarica
ösztöndíj teljes összegéről és az ösztöndíj-folyósítás módjáról.
7. Az
ösztöndíj folyósításának feltételei
A felsőoktatási intézményeknek az ösztöndíj
kifizetést megelőzően az ösztöndíjra való jogosultságot a nemzeti
felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 85/E. § (3) bekezdésében és a
112. § (9)-(10) bekezdésében foglaltak figyelembevételével kell megállapítania.
Az ösztöndíj-folyósítás feltétele, hogy a
támogatott pályázó hallgatói jogviszonya a 2016/2017. tanév második félévében
megfeleljen a pályázati kiírásnak. Amennyiben a támogatott pályázó hallgatói
jogviszonya nem felel meg a pályázati kiírásnak, a támogatott az ösztöndíjra
való jogosultságát az adott félévben elveszíti. Azokban a hónapokban,
amelyekben a hallgató hallgatói jogviszonya szünetel, vagy nem felel meg a
pályázati kiírás feltételeinek, az ösztöndíj folyósítása a folyósítás
véghatáridejének módosulása nélkül, teljes egészében szünetel.
8. Az
ösztöndíj folyósítása
Az ösztöndíj időtartama 10 hónap, azaz két
egymást követő tanulmányi félév:
a 2016/2017. tanév második (tavaszi), illetve a
2017/2018. tanév első (őszi) féléve.
Az önkormányzatok egy tanulmányi félévre egy
összegben utalják át a Támogatáskezelő Bursa Hungarica számlájára a támogatott
hallgatók öthavi önkormányzati támogatási összegét. A Támogatáskezelő a
beérkezett önkormányzati ösztöndíjrészeket a kifizetőhelyek (felsőoktatási
intézmények) szerint újracsoportosítja, majd a jogosult hallgatók után továbbutalja
a kifizető felsőoktatási intézményekhez abban az esetben, ha a felsőoktatási
intézmény a hallgatók jogosultságát visszaigazolta, és az önkormányzat utalási
kötelezettségét teljesítve a pontos támogatási összeget továbbította a
Támogatáskezelő számlájára.
Az intézményi ösztöndíjrész forrása az 51/2007. (III. 26.) Korm. rendelet 18. § (3) bekezdése értelmében az
intézmények költségvetésében megjelölt elkülönített forrás.
Az ösztöndíjat (mind az önkormányzati, mind az
intézményi ösztöndíjrészt) az a felsőoktatási intézmény folyósítja a
hallgatónak, amelytől a hallgató – az állami költségvetés terhére – a hallgatói
juttatásokat kapja. Amennyiben a hallgató egy időben több felsőoktatási
intézménnyel is hallgatói jogviszonyban áll, az a felsőoktatási intézmény folyósítja
számára az ösztöndíjat, amellyel elsőként létesített hallgatói jogviszonyt. A
felsőoktatási intézmények szerződése alapján folyó, közösen meghirdetett –
egyik szakon nem hitéleti, a másik szakon hitoktató, illetve hittanár –
kétszakos képzés esetében a hallgató számára az állami felsőoktatási intézmény folyósítja
az ösztöndíjat. A kifizetés előtt a jogosultságot, valamint a hallgatói
jogviszony fennállását az intézmény megvizsgálja.
Az ösztöndíj folyósításának kezdete
legkorábban: 2017. március.
Az önkormányzati ösztöndíjrész kifizetése a
tavaszi félévben március hónaptól, az őszi félévben október hónaptól, de
legkésőbb a felsőoktatási intézményhez történő átutalást követő első
ösztöndíj-kifizetéskor indul, majd a továbbiakban az ösztöndíjfizetés rendje
szerint történik.
Az intézményi ösztöndíjrész folyósítása
március, illetve október hónapban kezdődik, azt a hallgatói juttatásokkal
azonos rendben kell kifizetni. Az intézményi ösztöndíjrészt abban az esetben is
ki kell fizetni, ha az önkormányzati ösztöndíjrész fedezete nem áll
rendelkezésre az intézmény számláján. Az intézményi ösztöndíjrész független
minden más, a felsőoktatási intézményben folyósított támogatástól.
Az elnyert ösztöndíjat közvetlen adó- és TB-járulékfizetési
kötelezettség nem terheli (lásd a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi
CXVII. törvény 1. sz. melléklet 3.2.6. és 4.17. pontját).
9. A
pályázók értesítési kötelezettségei
Az ösztöndíjban részesülő hallgató köteles az ösztöndíj folyósításának
időszaka alatt minden, az ösztöndíj folyósítását érintő változásról
haladéktalanul (de legkésőbb 15 napon belül) írásban értesíteni a folyósító felsőoktatási intézményt és
a Támogatáskezelőt (levelezési cím:
Bursa Hungarica 1381 Budapest, Pf. 1418). A bejelentést az EPER-Bursa
rendszeren keresztül kell kezdeményeznie. Az értesítési kötelezettséget a
hallgató 5 munkanapon belül köteles teljesíteni az alábbi adatok változásakor:
-
tanulmányok halasztása;
-
tanulmányok helyének
megváltozása (az új felsőoktatási intézmény, kar, szak, megnevezésével);
-
tanulmányi státusz
(munkarend, képzési forma, finanszírozási forma) változása;
-
személyes adatainak
(név, lakóhely, elektronikus levelezési cím) változása.
Az
az ösztöndíjas, aki értesítési kötelezettségének elmulasztása miatt esik el az
ösztöndíj folyósításától, a tanulmányi félév lezárását követően, legkésőbb
június 30-ig, illetve január 31-ig ki nem fizetett ösztöndíjára már nem tarthat
igényt.
Az
ösztöndíjas 30 napon belül köteles a jogosulatlanul felvett ösztöndíjat a
folyósító felsőoktatási intézmény részére visszafizetni.
Az
ösztöndíjas lemondhat a számára megítélt támogatásról, amit az EPER-Bursa
rendszerben kezdeményezhet és az onnan letölthető Lemondó nyilatkozatot aláírva
és postai úton, ajánlott levélként megküldve a Támogatáskezelő címére jelenthet
be. A Lemondó nyilatkozat beküldésével az ösztöndíjas a nyertes
ösztöndíjpályázatát megszünteti, azaz a megjelölt félévről és az ösztöndíj
további félévi részleteiről is lemond.
Amennyiben megállapítást nyer, hogy a pályázó a
pályázatban nem a valóságnak megfelelő adatokat szolgáltatta vagy a pályázati
feltételeknek egyébként nem felel meg, támogatásban nem részesülhet még abban az
esetben sem, ha az ösztöndíj elnyeréséről szóló tájékoztatást már kézhez vette.
10. Lebonyolítás
Az ösztöndíjpályázattal
kapcsolatos központi adatbázis-kezelői, koordinációs, a települési és a megyei
önkormányzati ösztöndíjjal kapcsolatos pénzkezelési feladatokat a
Támogatáskezelő látja el.
A Támogatáskezelő
elérhetősége:
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
Bursa Hungarica
1381 Budapest, Pf.:
1418
Tel.: (06-1) 795-5600
E-mail: bursa@emet.gov.hu
Internet: www.emet.gov.hu (Bursa Hungarica)
Nagybarca, 2016. október 7
Vadnai
Zoltán Géza sk.
polgármester